2011. május 17., kedd

Illendő dolgok...

Illendő például írnom is, bár az anyáknapi ajándékommal akartam folytatni, de majd akkor az a következő lesz, most hétvégén úgyis egyedül leszek otthon :) Vagyis inkább :( , de annak azért örülök, hogy végül is csak egy hétvége. Meg végül is nem egyedül ;)

A frontok jönnek, meg mennek, ezt eléggé megszenvedjük Samuval mindketten, ő nem mozog, nekem fáj a fejem és aggódom. De ez ilyen sajnos :( majd nő még picit, aztán úgyis érzem, milyen ramazuri van odabenn :D addig is beérem azzal, hogy minden nap mocorog nekem valamit, vagy ha mégsem, akkor ott a szívhallgató kütyü és meghallgatom, hogy még megvan :)

Túlestünk egy sulibezárásos mizérián, bevallom, nagyon felhúzott a hír, hogy be akarják zárni az iskolánkat!!! Annak sem örülök, hogy össze akarják vonni, de az talán még kezelhető szituáció... na mindegy, egyelőre nem akarom elkiabálni, de úgy fest, hogy egyenesben vagyunk :) Most hagytam magamnak 2 vizsgát 6. félévre, idén már nincs energiám kínlódni vele. Mindenki azt mondja, hogy gyerek mellett 1000x nehezebb lesz, aki tanult gyerek mellett, az az mondja, hogy annyira nem gáz, én azt mondom, majd látom :)

Mindjárt itt a július elseje, a felszabadulásom napja :D ugyanis akkor jövök utoljára dolgozni :) annyi mindent akartam még csinálni a gyereknek, meg ugye a rendelt babacuccok is nemsokára ideérnek, és az frankó, hogy kimosom, kivasalom, és utána nem tudom hová tenni :D na szóval igen... meg kell csinálni a babasarkot is, az is erőfeszítéseket fog követelni, fúúúúúúúú, nem fogok unatkozni, az tuti :)

Kinyíltak az íriszek, teljesen meglepődtem, én már lemondtam róluk, mondván, hogy ezek elfagytak, erre teljes gőzzel nyílnak :) gyönyörűek :) viszont a magvasakból semmi nem lett :( én a hangyákra gyanakszom...

És akkor most már tényleg az anyák napi ajándék képei következnek :D

4 megjegyzés:

  1. Halihó!

    Az a kütyü nagyon hasznos! :D Jó dolog!
    Nekem a nagymamám 2 diplomát tett le kisgyerek mellett,és végzett közgazdász,2 diplomával,úgyhogy bizti menni fog!
    Nem rossz ómen előre a babacuccokat beszerezni? Én nagyon babonás vagyok,és mi a kiságyat is nagy hassal mentünk el megvenni,kb 7 és fél hónapos voltam. A babaruhákat csak az utolsó 2 hétben mertem elővenni és kimosni... De lehet,hogy maradi vagyok és hülye,csak kérdeztem :D

    Gratula az íriszekhez!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Barbi, sok ismerőstől olvastam, hogy első gyereknél babonából ők is így tettek :D aztán bánták, mint a fene :D nekünk nincs kocsink, minden után BKV-val kell szaladozni, bevallom, nem akarom a végére hagyni a dolgokat, nagy hassal, hidegben, stbstb... összerakva semmi nem lesz szülésig, csak megvesszük... amúgy meg ha most akciós, akkor most kell megvenni, mert később nem lesz az ;)

    VálaszTörlés
  3. Jogos,jogos!!!
    Majd apa összerakja,amikor ti a kórházban vagytok! :D

    VálaszTörlés
  4. Így hányadik hétig leszel akkor munkába?
    Olyan jó, hogy erről beszélhetünk !!! Hajrá Samu baba!:D

    VálaszTörlés